Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2021. március 04. Kázmér
Arcok

Interjú az intézmény első HÖK elnökével

Kis Dalma Róza | 2020. december 16. 11:34:47 | Utolsó frissítés: 2 hónapja
„A hallgatók között kell lenni és meghallani őket” – interjú Hadnagy Józseffel, az intézmény első HÖK elnökével.

 

Manapság már teljesen természetes, hogy minden egyetemnek van Hallgatói Önkormányzata, akik képviselik a diákságot és rendezvényeket szerveznek. Nehéz elképzelni, hogy ez nem volt mindig így. Hadnagy Józseffel, a Szociálpedagógia Tanszék vezetőjével, intézményünk első HÖK elnökével beszélgettünk az első önkormányzat megalakulásáról, a hallgatókért végzett munkáról, és a digitalizáció közösségekre gyakorolt hatásáról – Kis Dalma Róza interjúja.

 

 

– Ma már teljesen természetes, hogy vannak hallgatók, akik aktívabbak az egyetemi élet szervezésében. Közülük többen a Hallgatói Önkormányzatban is tevékenykednek. De hogy kell elképzelni az Eszterházy-s diákéletet még a HÖK előtt? 

 

– Az Eszterházy-n a kezdetekben nem volt HÖK, mivel nem is tudtuk, hogy miért lenne rá szükség. Hallgatóként éltük a mindennapi életünket: jártunk órákra, csináltuk a feladatinkat, voltak jó bulik, és nagyon nagy élet volt a Líceumban. A mostaninál jóval kisebb létszámú intézmény voltunk még akkor. A diákok csak a Líceumba és a Leányka úton lévő épületekbe jártak, így órára menet mindig találkoztunk egymással. Hétköznapi főiskolásokként éltük a napjainkat, és egészen addig fel sem merült a Hallgatói Önkormányzat ötlete, amíg szükség nem lett rá. 

 

– Milyen helyzet alakult, ami miatt szükségessé vált az önkormányzat megválasztása?

 

– Egyszer egy hír felütötte a fejét, mi szerint a kollégium épületeit a főiskola vezetése ki akarja adni egy tűzoltóknak szóló konferenciára. A hallgatók elkezdtek beszélgetni egymás között, hogy ki kell majd költözniük a kollégiumból, hogy az ágyaikban vendégek alszanak majd. Nem akarták elhinni, hiszen felhozták minden holmijukat, nem tudtak volna egyik napról a másikra hazavinni mindent. Elkezdett a főiskola diák közössége erről beszélgetni, amiből létrejött egy komoly párbeszéd. 

 

Az akkor már működő Kepes György Szakkollégium - ami még csak Szakkollégium névre hallgatott - egybe gyűjtötte az olyan, tenni akaró hallgatókat, akikkel programokat szervezett. A Szakkollégium, melynek én külsős tagja voltam, nagyon fontos szerepet töltött be a hallgatói életben. Ahogy jött ez a „kiköltözés probléma”, a Szakkollégium akkori patronáló tanára, Kovács Endre azt mondta: ez egy olyan feladat, amire ő nem tudja felkészíteni  a hallgatókat. Nem tudtuk mit kellene tennünk.

 

Ekkor fordultunk az ELTE-hez, ahol akkoriban már működött Hallgatói Önkormányzat. Egy este 10 órai megbeszélésen gyűltünk össze, ahol az ELTE-sek arra bíztattak minket, hogy mi is hozzunk létre egy önkormányzatot, hiszen a hallgatóknak nagy az ellenállása a koliból való kiköltözéssel kapcsolatban. Ha már működött volna intézményünkben a HÖK, akkor egy ilyen döntés esetében a Hallgatói Önkormányzattal egyeztetniük kellett volna, és akkor a hallgatókat nem érte volna ilyen váratlanul a helyzet. Tanácsukra egy fórumot hívtunk össze, melyre meghívtuk a rektort és a diákokat. Szerettük volna, ha a hallgatók érzik, hogy van beleszólásuk a döntésekbe, de nem akartunk megbántani senkit. A fórumnak a vezetésére engem ajánlott az egyik ELTE-s hallgató, látva aktivitásomat.

 

 

– Hogy sikerült ez a fórum? 

 

– Meglepően sokan eljöttek. A Díszterem annyira tele volt, hogy a bejárat előtt kivetítőn kellett mennie a közvetítésnek, hogy tudják követni az eseményeket azok is, akik nem fértek be a terembe. Orbán Sándor rektor úrnak úgy kellett helyet csinálni - áttörve a tömegen -, hogy feljusson a színpadra. Rektor úr, látva a megmozdulásunkat, együttműködött velünk, és felajánlotta, hogy tárgyaljunk a helyzetről. Ekkor jött szóba, hogy szükség lenne egy bizottságra, így mi, élve a lehetőséggel, felterjesztettük, hogy akkor ez a bizottság legyen a Hallgatói Önkormányzat. Ő ezt támogatta, elindult a jelölési időszak, a fórumozások, a jelöltek bemutatkozása. 

 

 

Mi nem tudtuk, hogy hogyan kellene ennek az egésznek felépülnie. Arra törekedtünk, hogy olyan személyek legyenek a csapatban, akik tudják képviselni a hallgatókat.

 

 

Ez után elindultunk minden évfolyamhoz, minden szakhoz, kitettük a ládákat, ahová a jelöltek neveit dobhatták. Emlékszem, az István a királyból az Ó mondd, te kit választanál? jelenetet vetítettük folyamatosan a Líceumban. Megállítottuk az embereket, hogy „Ugye, tudjátok, hogy szavazás van? Nagyon fontos, hogy szavazzatok, eljöjjetek.” Szavazó lapok voltak, majd a voksokat mi magunk számoltuk össze. 

 

 Hogyan lettél az új Hallgatói Önkormányzat elnöke? 

 

– A főiskolai hallgatók választották ki a jelöltek közül, hogy kik kerüljenek be a HÖK-be, majd a a beszavazottak között mi magunk választottunk pénztárost, kapcsolattartót, vagy éppen elnököt. 

 

Emlékszem, egy házibuliban választottak meg engem elnöknek. Semmilyen alkoholos befolyásolás alatt nem voltunk, egyszerűen csak ott voltunk együtt a buliban és azt mondtuk, hogy most egymás szemébe tudunk nézni, és meg tudjuk mondani, hogy véleményünk szerint ki lenne alkalmas elnöknek. Felmerült az is, hogy jó lenne egy iroda: erre a vezetőség egyből reagált, és megkaptuk a Líceum földszintjén a jobbra eső első ajtót. 

 

– Járatlan út volt még akkor az önkormányzat előtt. Milyen ügyekkel kezdtetek először foglalkozni? 

 

– Felmerült kérdésként, hogy, mint HÖK mivel foglalkozzunk az érdekképviseleten kívül. Így jött a programszervezés és az első Líceumi bál megrendezése. Megcsináltuk az első Líceumi bulit is, ami azért volt érdekes, mert addig a vezetőség azt mondta, hogy a Líceum udvarán nem lehet bulizni. Mi pedig megkérdeztük: miért nem, hiszen a hallgatók nagyon szeretnék belakni ezt az egész helyet. A válasz az volt, hogy azért nem lehet, mert eddig sem volt. Ezen akartunk változtatni. Sosem felejtem el az első reflektor feltételét a Líceum udvarán az erkélyre, a bulihoz. Azt mondták, történelmi pillanat, hogy a HÖK elintézte, hogy legyen buli az épületben.

 

 

Az első nálunk mindig az érdekképviselet volt.

 

 

Jöttek is az érdekképviseleti ügyek, melyekre megoldást kellett találnunk. Például abban az évben nagyon sok angolosnak nem sikerült az alapvizsgája, melyen, ha valaki nem ment át, akkor eltanácsolták az intézményből.  Felkerestek minket, hogy nem lehet, hogy az angolosok 90%-ának nem sikerült az alapvizsga, tegyünk valamit. Így mi zöldfülűként elkezdtünk menni a rektorhoz, rektorhelyetteshez. Vélt vagy jogos sérelemmel, mindig lehetett minket keresni. Nagyon sok ügyet vittünk, sokan azt hitték, hogy ki fognak minket rúgni egy-egy képviselet miatt, de nekünk ez eszünkbe se jutott. Mindig intelligensen le tudtunk ülni a tanszékvezetőkkel és a rektorral is és végig tudtuk vinni az érdekképviseleti ügyeket. 

 

 

– Hamarosan azonban eljött a tanulmányaid vége. Hogyan maradtál mégis az intézmény falai között? 

 

– Igen, jött a diplomázásom, így a következő nagy feladat az lett, hogy előkészítsük az új választást, a Galambos Arnold féle elnökséget. A Szociálpedagógia Tanszék azonban jelezte felém, hogy szeretnék, ha maradnék tanítani. 

 

Tudták, hogy visszavárnak a volt iskolámba, és én vissza akarok menni diploma után oda tanítani. Aztán feltették azt a kérdést a tanszékről, hogy mi kellene nekem ahhoz, hogy itt maradjak az egyetemen oktatni. Akkor még nem vettem komolyan ezeket a kérdéseket, csak amikor megkérdezték egy hónap múlva, hogy „na, gondolkodtál rajta?” Ezután egyszer csak behívtak a tanszékvezetőhöz, és elém tettek egy szerződést. Így kaptam lehetőséget arra, hogy maradjak oktatni a tanszéken. De ez nem azért volt, mert HÖK elnök voltam. Én a tanszékre kerülésemet úgy éltem meg, hogy ez egy tudományos előrelépés.

 

 

Hogyha az intézménynek szüksége van rád, akkor meg fogja találni, hogy hogyan tud téged bevonni.

 

– Hatalmas aktivitásnak voltál a szemtanúja a hallgatók részéről az első önkormányzat megalakulásakor. Mit gondolsz, ez ma is ugyanúgy megtörténhetne? Tele lenne a Díszterem? 

 

– Mindig megkérdezem a hallgatókat, amikor a Közösségi munka nevű órát tartom, hogy közülük hányan olvassák a Líceumi Palettát, hányan járnak HÖK választásokra, fórumokra? Sajnos nagyon szomorú az eredmény. Mindig elmondom nekik, hogy közösségekkel foglalkoznak majd, így nem tehetik meg, hogy ne szerezzenek élményeket a közösségiségről.

 

 

Kettősség van a 21. században, ugyanis az emberekben individualizáció, ugyanakkor egy óriási közösségi élmény utáni vágy van jelen.

 

 

Valahová tartozni akarunk, mégis egyénieskedünk. Akkoriban ez nem így volt, nagyon sokan eljöttek az ilyen fórumokra, választásokra. Nem fértünk be a Díszterembe, hiszen számított, hogy hány szavazással legitimizáljuk magunkat, mint önkormányzat. 

 

– Mennyire hat szerinted a hallgatók aktivitására az, hogy digitális lett a Hallgatói Önkormányzat megválasztása a Neptunon keresztül?

 

 

 

Én a személyességben hiszek.

 

 

Azt gondolom, hogy valóban könnyebb elérni a Z generációt már digitálisan, de nem szabad olyan dolgokat evidenciának tekintenünk, melyek talán nem is azok. Például az, hogy csak a digitális térben lehet megszólítani a fiatalokat. Én ebben nem hiszek. Ha nem próbáljuk ki azt, hogy mi lenne, ha másképp csinálnánk, megerősítjük ezt az evidenciát. A digitalizáció sok mindent személytelenné tesz és elidegenít. Szerintem is szükséges bevetni a digitalizált világ eszközeit, de a személyesség is nagyon fontos. 

 

Az mindenképpen közrejátszik, hogy nagyobb lett az intézmény, így lehet, hogy változott annyit a világ, hogy nekünk kell menni a hallgatók után, nem várható el minden esetben, hogy „ők jöjjenek”. Meg kell találni azokat a lokális közösségeket, ahová be lehet menni, ahol meg lehet szólítani a hallgatókat. Nekünk az István a király videó volt az, ami megállította az embereket az aulában, amire felkapták a fejüket és meg tudtuk őket állítani beszélgetni. 

 

Közösségi tér volt az aula, a büfé, a folyosó. A Líceumban az ablakok alatti beugrók tele voltak diákokkal. Azóta sok minden változott. Ha most bemegyek a B-be, csak annyit látok, hogy a hallgatók hangyamódra bemennek egy-egy terembe, aztán mindenki ki, de nem látok közösségi életet az épületeken belül. Ez természetesen hat a jelenlegi HÖK-re, hiszen beszippantotta az embereket a digitalizáció. Ez egy nagy kihívás. 

 

Nagyon nehéz ebben a helyzetben, hogy sok felé kell figyelni, így a személyes kapcsolatot könnyű elveszíteni. Néha mi is tartottunk ilyen önvizsgálatot, hogy mennyire vagyunk közel a hallgatókhoz. A mi feladatunk, hogy kezdeményezzünk beszélgetéseket a hallgatókkal, hogy közel legyünk hozzájuk, hogy aktívan segítsünk. Ott kell lennünk az emberek között és jó sokat kell beszélgetnünk velük. Ez a kulcsa. Közöttünk kell lenni és meghallani őket. Szerintem ilyen egy jó HÖK-ös. 

 

– Mit tanácsolnál a mindenkori Hallgatói Önkormányzatnak?

 

Azt, hogy mindegy hányan vannak jelen a választásokon. 12 ember ugyanolyan fontos, mintha 1000 ember ülne ott. Ha neked tiszta a lelkiismereted, mert tudod, hogy dolgoztál vele, akkor azt a 12 embert kell megfognod a mondandóddal, aki eljött és majd ők is megfognak másik 12-őt.

 

Én jó érzéssel gondolok vissza ezekre az időkre, és büszkeség tölt el, hiszen ez egy nagy csapat volt. Mindig voltak mellékzöngék, de balhés ügyeket tudtunk felvállalni és ez nagyon jó volt. Minden alkalommal, amikor belépek a Líceumba, eszembe jut a választásokkor játszódó István a király videó. Hogy az emberek érezték miatta, hogy itt most valami történik. 

 

„Büszkén tudtuk viselni azt, hogy HÖK-ösök vagyunk és tudtuk, hogy mind egy irányba megyünk.”

 



0
komment

Reflektor

„Szerettem volna, ha végre merünk beszélni a tabukról”
Interjú Maraszin Dalma tartalomgyártóval, a Nincs bűntudatom Instagram profil megalkotójával.
Tari Annamária: Nincs könnyű dolga a Z generációnak
Már 11 éve annak, hogy megjelent Tari Annamária Y generációról szóló első bestseller...
„Heteken keresztül minden gondolatunk Csobánka körül forgott”
Turisztikai marketingstratégiából is élen járnak a hallgatóink.