Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2021. március 04. Kázmér
Arcok

Nagy előnyökkel járhat a technika tudatos használata

Berán-Juhász Henrietta | 2020. december 10. 14:40:27 | Utolsó frissítés: 2 hónapja
Szűts Zoltán média-, digitálispedagógia- és információstársadalom-kutató, egyetemi docens, az Eszterházy Károly Egyetem Digitális Kultúra Tanszékének vezetője. Országos televízió- és rádiócsatornák, illetve nyomtatott lapok állandó szakértője. Oktatónk tudományos munkáiról, a digitális oktatásról és egyebek mellett a tudatos internethasználatról is

 

Nemrég jelent meg az Akadémiai Kiadónál A digitális pedagógia elmélete című monográfiája. Irodalomtudományból és pedagógiából doktorált, szociológiából habilitált. A Wolters Kluwer kiadónál megjelent Online, illetve az Osiris Kiadónál megjelent A világháló metaforái című monográfiái mellett és több tanulmánya tucatnyi magyar nyelvű felsőoktatási intézményben kötelező irodalom. Eddig több mint száz előadást tartott, magyar és nemzetközi tudományos konferenciákon, illetve üzleti célú továbbképzéseken.

 

 

– Elsőként szakma iránti érdeklődéséről kérdezném: hová vezethető vissza érdeklődése a média és a digitális pedagógia tudományos megközelítése iránt?

 

– A digitális technológia, valamint a bölcsészet- és társadalomtudomány innovatív összekapcsolása már az egyetemi tanulmányaim legelején foglalkoztatni kezdett. 1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként egy nagyelődóban ültem hallgatótársaimmal a régi magyar irodalom évfolyamelőadáson. Az oktató régi könyvek helyett egy számítógépet tolt be a katedra elé és megmutatta, hogyan lehet irodalmi adatbázist építeni, illetve hogyan néznek ki a régi magyar versek elektronikus fakszimile kiadványai, de arról is beszélt, hogy az e-mail a jövő kommunikációs formája, és hogy a könyvtárak állományát hamarosan az interneten keresztül érjük el. Sokakat megijesztett ez a jövőkép, de ettől a pillanattól kezdve én a digitális kultúrát akartam felfedezni. Ezen kívül ritkán adatik meg, hogy az ember egy olyan területet tanulmányozzon, amely az ő korában alakult ki és folyamatosan változik, új és új jelenségeket biztosít az elemzésre.

 

– Mikor kezdett el a területtel komolyabban is foglalkozni, és mely témák felé nyitott a kezdetekben?

 

– 2000-től kutatom az online világ jelenségeit. Kezdetben a hypertextulitást, az új média művészetét, később az internetes kommunikációt és médiát, majd az információs társadalmat, végül pedig a digitális pedagógiát kezdtem el vizsgálni. Az első szakkönyvemet 2013-ban az Osiris Kiadónál megjelent A világháló metaforáit még az új, felderítésre váró, az interaktivitás, a multimedialitás és a művészi kifejezésmód territóriuma iránti kíváncsiság és öröm jellemezte. A 2018-ban a Wolters Kluwer által gondozott Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című szakkönyvemben az internet evolúcióját mutattam be a kommunikáció és médiatudomány szempontrendszere alapján. Az Akadémiai Kiadónál most megjelent, A digitális pedagógia elmélete című monográfiám a téma természetéből fakadóan is már kételkedőbb az új technológia hatásával kapcsolatban. Az előnyök mellé felsorakoztatom a kihívásokat is, továbbra is úgy gondolom azonban, hogy a technológia tudatos használata korábban nem látott előnyökkel járhat.

 

– Ebben a tág témakörben mely területek érdeklik leginkább? Milyen legfelsőbb cél érdekében végzi ezeket a kutatásokat és tartja tudományos előadásait, írja tudományos munkáit?

 

– Mindig a kapcsolatokat, az összefüggéseket keresem a tudományterületek között, és az én esetemben a digitalizáció a kapocs a kommunikáció és médiatudomány, illetve a pedagógia között. Emellett az új jelenségek, trendek érdekelnek. Az információs társadalomban számos példát hozhatok arra, hogy egy jelenség milyen következményekkel van különböző területeken. Hogy néhány kedvencet említsek: a crowdsourcing, a chatbotok vagy éppen a sharing economy. És hogy ezeket közelebbről is megvilágítsam: a crowdsourcing leegyszerűsítve önkéntes online aktivitást, melynek során az egymás számára ismeretlen felhasználókból létrejött tömeg egy konkrét cél érdekében munkát végez. Így született meg a Wikipédia, de így jött létre a magyar közösségi fotó archívum is, a Fortepan is. A Wikipédia szerepét például nem csak az oktatás szempontjából kell vizsgálni, de már itt is megfigyelhetők a post-truth korszakra jellemző kommunikációs kihívások, például az, hogy a tényeknél fontosabbá válnak a vélemények. Ez egy olyan probléma, melyre a tudománynak gyorsan meg kell találnia a választ, különben az életünkkel kezdünk el játszani, gondoljunk csak az oltásellenes mozgalmakra, melyek az online médiában terjednek, és elképzeléseiket is a nyitott platformokon létrehozott tartalmak segítségével terjesztik. A chatbotok ugyancsak fontosak, hiszen egyre gyakrabban találkozunk majd velük. Egy tömeges online kurzusban (MOOC) a hallgatók által gyakran feltett kérdésekre tudnak majd válaszolni, mentesítve ezáltal a tanárt, aki inkább a tananyag létrehozására tud majd koncentrálni. De ugyanezek a chatbotok kommunikációtudományi és filozófiai szempontból felerősíthetik az elidegenedés jelenségét, hiszen az erősödő ember-gép kommunikáció következménye, hogy a kínai felhasználók egyre nagyobb aránya írja egy chatbotnak azt, hogy „szeretlek”.

 

 

 

A kutatók dolga megtalálni az egyensúlyt, a megoldást a fent említett esetekben, ezért fontos véleményem szerint tanulmányozni az aktuális trendeket, felhívni a figyelmet az előnyökre, de a veszélyekre is, melyekkel a társadalomnak szembe kell néznie.

 

 

 

– Hogyan került kapcsolatba az Eszterházy Károly Egyetemmel?

 

– Leginkább egy egymásra találásként írnám le a folyamatot. Korábban tanítottam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a szöuli Hankuk University of Foreign Studies Egyetemen, a Zsigmond Király Egyetemen, illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahonnan az Eszterházy Károly Egyetemre jöttem. Az engem érintő tudományterületek közül Egerben mindig komoly figyelmet szenteltek a digitális pedagógia, a humáninformatika, a kommunikáció és média területének, így örülök, hogy együtt dolgozhatok jelenlegi kollégáimmal. November 1-től a Lengyelné Molnár Tünde által vezetett Digitális Technológia Intézeten belül megalakult a Digitális Kultúra Tanszék, melynek vezetője lettem.

 

 

 

…a Líceum impozáns épületébe belépve pedig az ember érzi, hogy egy évszázados oktatási és tudományos tradíció részévé válhat.

 

 

 

– Mi a véleménye egyetemünkről, a városról?

 

– Ha oktatói szemmel nézem, akkor az Eszterházy Károly Egyetem fontos küldetést tölt be, hiszen olyan képzéseket kínál, melyeken a megszerzett tudás azonnal alkalmazható a gyakorlatban is. Ennek nagy jelentősége van a jelenben, és lesz még inkább a jövőben. Hallgatói szemmel valószínűleg a családias légkör és a hallgatóbarát megközelítés az, ami nekem először feltűnne.

 

Nagyon szeretem Egert, a város épületei és természeti környezete is lenyűgöző. A borvidékek közül is Eger a kedvencem, úgy gondolom, az egri testes vörösborok képesek a leginkább megmutatni, hogy a magyar borászok ma már a világ élvonalába tartoznak.

 

Eger szerintem Európa egyik barokk gyöngyszeme, miközben a város mérete még emberi léptékű marad. Talán Segesvárt tudnám Egerhez hasonlítani, de az erdélyi városban sajnos a magyar történeti örökséget pusztulni hagyják, míg Egerben látható a fejlődés. És nem szabad megfeledkezni a város történelméről sem, hiszen kevés olyan település van, amelyet a köztudatban is a középkori nagy győzelmeink helyszíneként tartunk számon. A város fölé magasló vár számomra a bátorság és a siker szimbóluma, a Líceum impozáns épületébe belépve pedig az ember érzi, hogy egy évszázados oktatási és tudományos tradíció részévé válhat. Ez talán furcsán hangzik egy digitális pedagógia és online média kutató szájából, de én úgy gondolom, hogy a tradíció és az innováció járhatnak kéz a kézben.

 

– Mely tantárgyakat oktatja, s oktatása során milyen oktatási és tudományos szempontokat tart szem előtt?

 

– A tárgyaim az információs társadalom, az elektronikus tanulási környezetek, az informatika története kérdésköréhez kapcsolódnak. Mindig igyekszem elméleti kontextusba ágyazni az éppen bemutatott jelenségeket, és aktuális példákkal kapcsolódási pontokat adni a hallgatóknak. Úgy gondolom, hogy a gyakorlati ismeretek fontosak, de mindig meg kell osztani a hallgatókkal egy olyan szemléletmódot, hogy ők maguk egyedül is tudjanak tovább fejlődni. Például, amikor elektronikus tanulási környezetek működését, szerepét tanítom, akkor foglalkozom azzal, hogy mi jellemzi a jelenben a tanulási és tanítási folyamatokat, milyen szempontokat kell figyelembe venni, mi a szerepe a figyelemnek, az élményszerűségnek, vagy éppen az interaktivitásnak. A múltból is szoktam példákat hozni, mivel egy evolúciós folyamat azonosítása lehetővé teheti, hogy a jövőre nézve is következtetéseket vonhassunk le. És ez különösen fontos egy olyan terület esetében, amely olyan gyorsan fejlődik, mint az alkalmazott informatika.

 

– A tudományterület kutatójaként mit gondol a digitális oktatásról – elsősorban egyetemi oktatói szemszögből?

 

– Be kell vallanom, hogy elfogult vagyok a technológiával szemben, de mindig emlékeztetem magam, hogy a kihívásokra is figyelni kell. Az egyetemen alkalmazott digitális pedagógiában a technológiának mindig az oktatási célok elérését és a tanulókban rejlő kreativitás kibontakozását kell, hogy szolgálja, miközben az infokommunikációs technológiák minden korábbi oktatástechnikai eszköznél nagyobb hatással vannak az oktatás módszereire. Mindenképpen pozitív hozadéka lehet a jelenlegi borzasztó járványnak, hogy a korábban más módon – digitális munkamódszerek és oktatási formák segítségével – tanítók tevékenysége és gyakorlatai mostantól elfogadottá és legitimmé válnak, és a távoktatás jó gyakorlataiból is sokat megőrzünk. Egy rendkívül pozitív szcenárió alapján elképzelhető, hogy a tudatos és egységes elméleten, valamint a nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat is figyelembe vevő egységes elméleten alapuló digitális átállás minőségi változásokat eredményez majd a jövőben.

 

A digitális pedagógia kutatójaként úgy gondolom, hogy az okoseszközöket, a hálózatokat, az internetes kommunikációs formákat és a digitális tartalmakat csak akkor kell használni az oktatásban, ha azok hatékonyabbak a tradicionális eszközöknél, a tanulók képességeinek kibontakozását támogatják, tehát eredményesek a ráfordított idő, energia és technológiába fektetett források tekintetében.

 

 

 

… nem létezik hagyományos kapuőri szerep a közösségi médiában, és már az algoritmusok kínálnak számunkra személyre szabott tartalmat …

 

 

 

– Életünk meghatározó momentumai jelenleg az online térben zajlanak, s elsősorban innen tájékozódunk a világ történéseiről – felkészült társadalmunk a tudatos médiahasználatra? Hogyan tudunk ezen a területen fejlődni?

 

 Minél többet tudunk a minket körbevevő egyre komplexebb világról, annál inkább tudunk megfontolt döntéseket hozni. Ehhez kapcsolódik a médiatudatosság kérdése is, amely nélkül már nem tudjuk eldönteni például egy hírről, hogy igaz-e, vagy sem. Ennek a bizonytalanságnak az okai közé tartozik, hogy nem létezik hagyományos kapuőri szerep a közösségi médiában, és már az algoritmusok kínálnak számunkra személyre szabott tartalmat, melyről nem tudhatjuk, hogy hiteles-e, vagy sem. Az algoritmusok pedig ennek a megállapításában egyelőre nem partnerek, őket a profitszerzés vezérli. Mivel háttérbe szorul a tapasztalati tanulás, egyre több dologról a képernyőn keresztül kívánunk többet megtudni, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az új típusú véleményvezérek nem minden esetben azért kapnak olyan nagy nyilvánosságot, mert az adott területükön hitelesnek számítanak, hanem ezért, mert sikeresen élnek a marketing eszközeivel. Sokkal inkább azok hangja hallatszik messzire, akik jól kezelik a médiát, és ügyesen menedzselik magukat. Ha tehát megismerjük az online világban, különösen a közösségi médiában érvényes törvényszerűségeket, akkor megfontolt döntéseket tudunk hozni. Ez viszont azt jelenti, hogy folyamatosan kíváncsinak kell lennünk és tanulnunk kell.

 

 

– Utóbbi kérdésem hatványozottan érinti a járványhelyzethez kapcsolódó híreket – mire figyeljünk az ilyen tartalmak olvasása során? Mely tartalmakat fogadjuk el hitelesnek?

 

– A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy nem működnek a korábbi rutinok, melyek azt voltak hivatottak megállapítani, hogy hiteles-e a hír, amit éppen befogadunk. A Facebook esetében a kutatások azt mutatják, hogy az elménk 1,7 másodperc alatt dönti el, hogy egy bejegyzésre rákattintsuk-e, vagy sem. Ebben az esetben a szelekció nem tudatosan zajlik. Éppen ezért, létezik néhány protokoll, mely arra hivatott, hogy eldönthessük egy információról, hogy valós-e? Azonban, amikor elkezdjük a hírek olvasását – az információk feldolgozását –, először mindig mérlegeljük a forrást, hogy honnan származnak. Gyanút foghatunk akkor is, ha a cím hatásvadász – clickbait –, vagy nem ismerjük a szerzőt, ebben az esetben keressünk rá, hogy milyen más cikkeket írt, bejegyzéseket osztott meg. Mivel érzelmileg telített online média környezetben szerezzük az információnk egyre nagyobb részét, ezért érdemes arra is figyelnünk, hogy milyen erős érzelmeket vált ki belőlünk egy hír olvasása. Ha hirtelen haragot vagy erős félelmet, akkor elkezdhetünk gyanakodni. Nem könnyíti meg a dolgunkat az sem, hogy az online médiában egyre gyakrabban nem hivatásos újságírók dolgoznak, és a vélemény újságírást már a tény újságírással vegyítik, míg a véleményvezéreket és influencereket nem kötik azok az etikai szabályok és íratlan törvények, melyeket korábban a média munkásoknak be kellett tartani.



0
komment

Reflektor

„Szerettem volna, ha végre merünk beszélni a tabukról”
Interjú Maraszin Dalma tartalomgyártóval, a Nincs bűntudatom Instagram profil megalkotójával.
Tari Annamária: Nincs könnyű dolga a Z generációnak
Már 11 éve annak, hogy megjelent Tari Annamária Y generációról szóló első bestseller...
„Heteken keresztül minden gondolatunk Csobánka körül forgott”
Turisztikai marketingstratégiából is élen járnak a hallgatóink.