Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2018. október 21. Orsolya
BelTér

Design/AIR az ARKT-ban

2017. november 27. 15:43:05 | Utolsó frissítés: 1 éve
November 21-én nyílt meg a Design/AIR, az EKE VMI Média és Design Tanszék tiszafüredi művésztelepének kiállítása az ARKT Művészeti Ellátóban.

 

Már a próbán kiváló hangulatot teremtett az Endless Project zenei formáció, melynek egyik tagja, Czuczor Dániel harmadéves webdesigner hallgató is részt vett a workshopon.

 

 

A koncert előtti bevezetőben Szigeti G Csongor, a művésztelep vezető tanára a kiállítás címére utalva elmondta: nagyon fontosnak tartja a Média és Design Tanszékre járó hallgatók számára ezt az eseményt, hisz a vizuális stúdiumok tárgy mellett kevés olyan helyzet van a BA képzés három éve alatt, amikor ilyen módon el tudnak távolodni a műteremtől, számítógépes tervezéstől, és természeti környezetben, szabadban alkothatnak olyan anyagokból, eszközökkel és olyan helyszíneken, melyek új kíhívást jelentenek és a megszokottól eltérően mozgatják meg az alkotói kreativitást.

 

 

Az air (levegő) szó mindenki számára jól ismert, ugyanakkor az A.I.R. rövidítés a nemzetközi szakmai nyelvben az „artist in residence" rövidítése, és azt a korszerű mozgalmat jelöli, amikor a művészek az erre a célra kialakított külső helyszínekre utaznak azért, hogy új inspirációkat gyűjtsenek, és különleges közegben kutassanak, alkossanak. Az augusztus végén szervezett tíznapos művésztelep célja az volt, hogy a hallgatók minél szélesebb spektrumban kísérletezzenek, és helyspecifikus műveket hozzanak létre, amelyek a közvetlen környezetükből indulnak ki és arra reagálnak. Sok munkát a méretei miatt nem lehetett élőben kiállítani a galériában, viszont print formájában minden alkotás megtekinthető. A művekhez tartozik egy-egy QR-kód is, melyek mobil eszközzel való leolvasásával a néző 3d panorámában, a tiszafüredi, eredeti helyszínen installálva is megnézheti az alkotásokat. A teljes virtuális túrát ezen a linken lehet elérni:

https://goo.gl/maps/GfERHqJhhor

 

Az izgalmas kiállítás megtekinthető december 6-ig az ARKT Művészeti Ellátóban. (H-3300 Eger, Gárdonyi kert 5.) 

 

          

 

Kiállítók:

Balla Georgina / Bandis Barbara / Bedő Tekla / Bodnár Áron / Czuczor Dániel / Dalmadi Sándor / Fucsku Dávid / Gulyás Attila / Kasza Veronika Blanka / Katona Ádám / Katona Barbara / Kozma Gábor / Lukács Balázs / Majorosi Zsófi / Mészáros Dóra / Nagy Roland / Nagy Zsófi / Szabó Bettika / Szánthó Boglárka / Szórád Ilona / Varga Szabolcs / Virág Fruzsina

 

Konzulensek:

Szigeti G. Csongor, Juhász Vica, Zeman Zoltán     

 

Grafika: Szánthó Boglárka 

Virtuális túra: Katona Ádám

 

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/144139339475711/

 

További info:

www.facebook.com/mediadesigneger

www.instagram.com/media_design_eger

www.behance.net/visualeger

www.vmi.uni-eger.hu

 



Témánál maradunk

Ossz, lájkolj és szólj be!

A szerk. ajánlja

Túrázz velünk: Szilvásváradon jártunk

Az egri hallgatók nagy szerencséje, hogy a környéken számos szép látnivaló akad, így a szabad hétvégékre érdemes időt szánni a kikapcsolódásra, túrázásra.

Felezőbál és hollywoodi hangulat

Nagy volt az érdeklődés az Eszterházy Károly Egyetem Felezőbálja iránt, amit a Líceum dísztermében szerveztek meg.

Emlékkiállítás és műhelyfoglalkozás

Szabó Magda Emlékkiállítás nyílt az egyetem Tittel Pál Könyvtárában kedden. Kun Zsuzsanna szaktájékoztató elárulta: könyvtáruk a Szabó Magda emlékév tiszteletére elhatározta, hogy bemutatja azt a vándorkiállítást, amit Debrecen város és a Móra Kiadó közös

Hátrányból előnyt: workshop konferencia az egyetemen

Hátrányból előnyt – ezt a címet viselte az Egri Roma Szakkollégium hétfői eseménye. A workshop konferencián több mint százhúsz Tanodába járó diák vett részt. A cél az volt, hogy motivációt jelentő élményhez jussanak, s megismerjék kicsit a felsőoktatást.

Választ kaphattak kérdéseikre a hallgatók

Hallgatói, rektori fórumot tartottak tegnap a Leányka úti C* épületben. A fő kérdések közé tartozott a hallgatói ügyfélfogadási idő bővítése, a tantárgyak ütközése és bizonyos egyetemi épületek állapota.

0
komment

Reflektor

Keresztféléves felvételi
Elindult a 2019-es keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás.
Javítottak pólósaink
Női kézilabdacsapatunk viszont továbbra sem tudott pontot szerezni az élvonalban.
Egyetemi napok a Libriben
Az egyetem oktatóit, dolgozóit és hallgatóit is kedvezményekkel várják az egri könyvesboltban.