Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2019. október 14. Helén
BelTér

Kerékpárral a Föld körül

Nagy Réka | 2019. július 12. 13:02:17 | Utolsó frissítés: 3 hónapja
Irán, Türkmenisztán, Pakisztán, India, Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Hawaii, Venezuela: néhány ország azok közül, melyeket érintett 47.000 km hosszú, 3 évig tartó kerékpárútján Szabó Ádám. A Nap gyermekei és az Utam lényege blog írója barátjával, Illés Adorjánnal vágott neki a világ körüli tekerésnek.

 

 

– 3 évig jártad a világot kerékpárral. Hogyan lehet felkészülni egy ilyen utazásra?

 

– Felkészíteni inkább a kerékpáromat kellett, ugyanis a felszerelésemet is azon szállítottam. Egy heti élelmiszerrel átlagosan 50 kg volt. Ehhez még természetesen hozzáadódott az én súlyom is. Fontos volt, hogy a bringa bírja az évekig tartó, fokozott terhelést, ezért egy erre a célra tervezett, nehezebb, ám strapabíróbb, acélvázas, szíjhajtású bringával indultam útnak, ami a Ms. Holiday nevet kapta. A földkerülést egy „kisebb” (10.000 km) európai kerekezés előzte meg, így kerülhetett elérhető közelségbe a Föld körüli utazás megvalósítása.

 

– És mi a helyzet a világkörüli út során érintett 39 országgal? Mennyit tudtatok róluk?

 

– Az érintett országokról direkt nem gyűjtöttünk be sok információt. Nem akartunk falakat építeni magunk köré az által, hogy előítéletekkel érkezünk meg. A saját szemünkkel szerettük volna látni a valóságot és benyomásaink alapján szerettünk volna véleményt kialakítani egy-egy országról, népről, kultúráról. Többnyire csak annak néztünk utána, hogy mely országokba kell vízumot beszereznünk. Természetesen voltak olyan helyszínek, amiket mindenféleképpen érinteni szerettünk volna, például azért, mert szerepelnek az UNESCO világörökség listáján. Egy ilyen utazásra egyébként szerintem nem is lehet igazán felkészülni. Az ember az út során tanul meg nagyon sok mindent a megszerzett tapasztalatoknak hála. Nekem körülbelül 1,5 évembe telt, hogy megtanuljak utazni.

 


 

– Mi mindent kellett megtanulnod?

 

– Az utazás nem egyenlő a nyaralással. A fő különbség a két fogalom között az, hogy, a nyaralás rövid ideig tart. 1-2 hetet, vagy akár egy hónapot ugyan a lakóhelyedtől távol, más városban, országan, esetleg kontinensen töltesz, de a hétköznapi problémáidat, a megszokott életedet nem hagyod teljesen hátra. Egy több évig tartó utazás során viszont teljesen megváltozik, átalakul az életed. Meg kell tanulnod alkalmazkodni különféle szituációkhoz, nyitottnak, bizonyos helyzetekben pedig leleményesnek kell lenned annak érdekében, hogy meg tudd oldani az ilyen típusú, extrém utazás során felmerülő  feladatokat. Ez a hozzáállás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy pozitív élményekkel telve tudjak hazatérni.

 

– Biztosan sokak fejében felmerül a kérdés, hogyan lehet bírni anyagilag egy ilyen utazást?

 

– Igyekeztünk minimalizálni a kiadásainkat. Például célul tűztük ki, hogy napi 7-10 dollárból fogunk megélni, ami sikerült is, hiszen a végső számvetésnél a 8-as szám jött ki. A kerékpározásnak hála magára az utazásra nem kellett költenünk – maximum a biciklik javítására alkalmanként és az óceánokon történő átkelésekre. Egy átlagos nyaralás során az útiköltség mellett a szállás kerül a legtöbbe. Éppen ezért elhatároztuk, hogy ez utóbbira nem fogunk költeni. 3,5 év alatt körülbelül 700 alkalommal állítottunk sátrat, emellett gyakran élveztük a Vöröskereszt, vagy a Vörös Félhold (iszlám területeken a Vöröskereszt megfelelője), buddhista kolostorok, keresztény templomok, hindu ashramok és a helyi lakosok vendégszeretetét is. Az út során az egyik legérdekesebb szállásunk Pakisztánban volt. Az országot rendőri kísérettel szeltük át a konzul közbenjárásának köszönhetően. Egyik éjszaka csak egy börtöncellában tudtak bennünket elszállásolni. Ennél biztonságosabb helyen szerintem nem is alhattunk volna és élménynek sem volt utolsó.

 


 

– Európából indultatok el, tekertetek Ázsiában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Amerikában is. Számos szokással, kultúrával találkoztatok út közben. Milyen volt ezt megélni? Mennyire tudtál gyorsan alkalmazkodni?

 

– Ha az ember nyakába veszi a világot, elkerülhetetlen, hogy nyitott legyen a különféle kultúrák és szokások megismerésére. Nem szabad például Iránban, vagy Indiában az itthon megszokott körülményeket keresni. Az új dolgok befogadására kell törekedni, valamint szem előtt kell tartani, hogy Magyarországon kívül mi csak vendégek vagyunk. Éppen ezért nem tisztünk ítélkezni más népek szokásai felett. Mivel nagy csomagjainkkal feltűnőek voltunk, könnyen teremtettünk kapcsolatot a helyiekkel. A történetünk sok embert megnyitott. Volt, hogy a mindkét fél által ismert és használt nyelv hiányában csupán a nonverbális kommunikáció segítségével tudtunk „beszélgetni”. Érdekes módon mégis megértettük egymást. Az ember itthonról el sem tudja képzelni, mennyi lelki töltést tud adni egy ilyen út során egy egyszerű mosoly, vagy egy integetés. Jártunk olyan vidéken, ahol 2 napig bicikliztünk úgy, hogy egy árva lélekkel sem találkoztunk. Az első embernek annyira megörültem, hogy amikor odaértem hozzá, leszálltam a bicikliről, megöleltem és még egy közös kép elkészítésére is felkértem.

 


 

– Ha egy ilyen nem hétköznapi utazásról beszélgetünk, nem kerülhetjük ki a legeket sem. Azokat az adatokat, amikre biztosan mindenki felkapja a fejét. Tudnál egy pár ilyet felsorolni?

 

– Tekertünk a világ 8 csodája között szereplő magashegyi úton, a Karakoroum Highway-n, ahol megtörtént utunk legmagasabb határátkelése is, a 4693 m magas Khunjerab–hágón. Ez Pakisztán és Kína határán van a Himalájában és egyben a világ legmagasabb határátkelője. Előtte néhány héttel jutottunk át a Tadzsik Ak-Baital hágón (4566m), ahol már nem csak a folyamatos, két hétig tartó felfelé tekerés tett próbára minket, hanem az oxigénhiány is jelentősen megnehezítette a dolgunkat. Az utolsó 4 kilométeren emiatt már csak tolni tudtuk a biciklit a helyenként 30 cm-es friss hóban és dermesztő hidegben. A legmelegebb Indiában volt. Itt 55 fokban tekertünk egy ideig, mielőtt úgy döntöttünk, hogy kifeszítjük két fa közé a függőágyunkat és megvárjuk, hogy mérséklődjön a hőség. A leghidegebb hőmérséklet, amiben sátoroztunk, -11 fok volt. Reggel elmondhatatlanul jó érzés volt az éjszakai pihenőhelyünk mellett lévő meleg vizes forrás által feltöltött kis medence vizében felmelegedni.

 


 

Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném még a leghosszabb alagutat is, amin áttekertünk. Ez Pakisztánban található és 21 km hosszú. Miután eltűntünk a bicajokkal a hegy gyomrában, 40 perc múlva láttuk meg újra a napvilágot.

 

– Volt kedvenc országod? Vagy olyan, ami pozitív csalódást okozott?

 

– Érdekes, hogy Ausztrálián eredetileg csak minél gyorsabban át akartam tekerni annak érdekében, hogy végre Új-Zélandra érhessek, amit már nagyon vártam. Viszont a természet közelsége és vadsága miatt nagyon megszerettem a koalák és a kenguruk országát. Az út alatt eljött második karácsonyomat például Sydney-ben töltöttem. Másik nagy kedvencem Japán. Régóta nagy vágyam volt, hogy eljuthassak a felkelő nap országába, mégsem szerepelt az eredeti útvonalban. Sydneyben voltam, amikor ráakadtam egy kihagyhatatlan árú repülőjegyre. Nem gondolkodtam sokáig, mert így pont a cseresznyefa virágzás idején érkezhettem meg Japánba. Végül 3 hónapot töltöttem az országban. Hogy ezt finanszírozni tudjam, szükségem volt bevételre. Ezért előhívattam az út során készült fotóimból jó néhányat és eladtam őket az utcán.

 


 

India is nagy szerelem. Azt mondják, az ember vagy megszereti ezt az országot, vagy megutálja. Számomra egyáltalán nem volt ijesztő a tömeg, vagy az európai szemmel kaotikus közlekedés. Nagy élmény volt Nepál is. A Himalájában egy hétre megváltunk a kerékpárunktól és felmentünk az Annapurna alaptáborba. A látványt és az ott tapasztaltakat soha nem fogom elfelejteni.

 


 

– Ha már szóba kerültek a cseresznyefák. Az út során fákat is ültettél. Miért volt ez fontos neked?

 

– A jóléti társadalmakban élő emberek bele sem gondolnak, hogy mennyire szerencsések vagyunk, mert mindenünk megvan. Pedig a világ sok országában ez egyáltalán nem természetes. Szerettem volna jelképesen megköszönni a Földanya önzetlen gondviselését. Ezért döntöttem a faültetés mellett. 43 fát ültettünk az út során.

 


 

– Egy világ körüli utazás egy életre szóló élmény. A sok átélt pozitív élmény mellet biztosan voltak azért mélypontjaid is.

 

– Voltak igen, de ezeket a helyzeteket igyekeztem tanítóimmá fogadni. Az egyik legkomolyabb mélypontomat fél évvel az indulás után Kirgizisztánban éltem át a születésnapomon. Amikor a szállásunkat foglaltuk el, egy óvatlan pillanatban ellopták a kormánytáskámat az útlevelemmel és az összes iratommal együtt. Ott az egész további utazás megkérdőjeleződött. Csodával határos módon másnapra megkerült a táska minden iratommal. Egyedül a fényképezőgépemben lévő fotók hiányoztak. A két tolvaj kissrác kitörölte őket. Kb. az utolsó 1 hét képanyaga elveszett így. De abban a helyzetben ez volt a legkevesebb. Az egész út során 1 balesetem volt, Iránban. Nekimentem 1 autónak, ami hirtelen irányt váltott. Szerencsére én nem sérültem meg, de a bicikli javításra szorult. Lelkileg a Türkmén sivatagban értem el a mélypontot. A vízum miatt 5 napunk volt teljesíteni a 670 km-es távot. Ez még önmagában nem is lenne sok, ám a felét sivatagban tekertük rettentően rossz minőségű utakon és folyamatos szembeszélben. Nagyon komoly, napokig tartó belső viszályt éltem meg. Tudtam, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt a helyzetet meg tudja oldani, és hogy csak tőlem függ, hogy mikor kerülök ki a gödörből. Utólag már hálás vagyok ennek a tapasztalásnak, mert megtanultam belőle, hogy csak tőlem függ, hogy érzem magam és senki mást nem tehetek felelőssé azért, ha rossz a hangulatom. Az ember csak a saját életét keseríti meg, ha egy vélt, vagy valós probléma miatt napokig rossz hangulatban tartja magát.

 


 

– Az utazás, főleg ha az ilyen hosszú ideig tart és az ember ennyire rá van utalva saját magára, valamint a környezetére, nagyon jó tanítómesterré válhat. Neked is célod volt, hogy fejlődj a tekeréssel töltött 3 év során. Sikerült? Mit tanultál az út alatt?

 

– Szerintem az élet szakaszokból, fejezetekből áll. Ezek során meg kell tanulnunk a meghatározott leckéket, fejlődésre kell törekednünk, pontosabban bölcsebb nem ellenállni az élet természetéből fakadó változásnak és fejlődésnek, hiszen az akkor is történik, ha mi nem tartunk vele. Ha az ember egy részt sikeresen teljesített, illetve ha jó az út, amin jár, akkor az élettől megkapja a pozitív visszajelzéseket csodák, pozitív események formájában. Ilyen élményben volt például részem az út során többek között akkor is, amikor sikerült a Türkmenisztánban átélt lelki válságomon felülkerekedni. A sivatag kellős közepén várt rám egy motivációs üzenet, amit egy rendőr adott át. Egy Franciaországból Ausztráliába tartó biciklis lány hagyta ott nekünk, akivel korábban néhány napig együtt tekertünk. Azt hiszem, nem kell magyarázni, mit éreztem akkor, amikor átvettem a kis ajándékot. Mint már említettem, az egész útra egy nagy tanulási folyamatként tekintettem. Ilyen helyzetben, amikor ennyire kilépsz a komfortzónádból, közelebb kerülhetsz önmagadhoz és a rejtett értékekeid is lehetőséget kapnak arra, hogy felszínre kerüljenek. Szerintem „az utazás egy enciklopédia, ami útközben íródik. Felszabadít, tisztánlátásra ösztönöz. Elénk tárja a valóságot; mi az, amire érdemes figyelnünk, és mit kell elengednünk, hogy léghajónk magasabbra szálljon."

 




Témánál maradunk

Ossz, lájkolj és szólj be!

A szerk. ajánlja

Második helyezést értek el cheerleadereink

Győrben rendezték meg a IV. Santa’s Cheer Cup nemzetközi nyílt versenyt, mely EB kvalifikációs verseny is volt. Az EKE Cheerleaders csapata második helyezést ért el.

BlackShape: kiemelt arany minősítés a csapatnak

Kiemelt arany minősítést nyert el egyetemünk tánccsoportja a BlackShape. A csapatkapitány, koreográfus Hegedűs Gerda mesélt a felkészülésről és a tervekről.

Spartan világbajnok lett hallgatónk

Egyetemünk hallgatója, Szabó Dávid alig több mint egy évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a spartan sportággal, de nyáron máris Európa-bajnok lett, a nemrégiben Spártában megrendezett trifecta-világbajnokságról pedig már világbajnokként tért haza.

A tudás univerzuma II.

Szeretnéd tudni, mi a különbség az alap- az osztatlan, a mesterképzés, a felsőoktatási szakképzés között? Cikkünkkel segítünk neked, hogy megtaláld az elképzeléseidhez leginkább illő képzési formát!

Rábai Balázs: nem muszáj egy újságírónak megalkudni

Buszsofőr legyen vagy újságíró: fiatalként ez volt a dilemmája Rábai Balázsnak, s végül ez utóbbi mellett döntött. Az Eszterházy Film- és Médianapok vendégeként mesélt a szakma alapjairól és munkájáról.

0
komment

Reflektor

Fényűzők kiállítás
A Vakok és Gyengénlátok Integráló Sportegyesülete és az Eszterházy Károly Egyetem...
Eszterházy-bérlet
A Gárdonyi Géza Színház és az Eszterházy Károly Egyetem több évtizedes együttműködése...
Heti menü a Leányka Bisztróban
Finom ételekkel, friss menükínálattal és szeretettel vár mindenkit a Leányka Bisztró!