Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2021. augusztus 05. Krisztina
Egyetemi élet

Az a baj, hogy azt hittük, van időnk

Kis Dalma Róza | 2021. március 30. 10:55:07 | Utolsó frissítés: 5 hónapja
Ülök a szobámban és nagyot kortyolok a kávémból, miközben megnyitom az óra kéklő linkjét az e-mail fiókomból. Egy majdnem végzős tanárszakos gondolatai.

 

Hamarosan a kis ablakokon keresztül megelevenedik előttem szaktársaim monitorfénytől kéklő arca és ösztönösen mosolyra húzom a szám. Ők azok az emberek, akikkel az elmúlt éveket végig vészeltem. Akikkel elsőben, kissé félve, mégis bizakodva mutatkoztunk be egymásnak a szemináriumokon, tudva, hogy ha ők is ezt a szakot választották, rossz emberek nem lehetnek. Akikkel szép lassan kialakult ki hová ül minden alkalommal a napfényes, mégis borzasztó akusztikával megáldott termünkben. Ők azok, akikkel belaktuk az épület ablakbeugróit minden vizsga és óra előtt, és akikkel együtt izzadtuk át a hófehér ingeket, azt kérdezgetve az épp frissen vizsgázottól: „mit húztál?” vagy „visszarakja a tételeket?” Együtt fejlődtünk, láttuk egymás sikereit, ahogy szárnyait bontogatja mindenki a saját területén. Közösen voltunk büszkék egymásra, és boldogan meséltük: ő az én szaktársam.

 

 

jött egy világjárvány, a hatból három jelenléti év jutott.

 

 

Ahogy most ülnek, ki-ki a maga otthonában, otthoni ruhákban, lenémított mikrofonokkal, egyszerre mindannyiuk szemébe belenézhetek, ahogy jelenléti oktatás alatt sosem tehettem. Amikor tanárképzésre jelentkeztünk, azt gondoltuk, hogy lesz hat évünk egymásra. Hat évnyi felhőtlen diákélet, ami mindenkinek kijár. Ehelyett jött egy világjárvány, a hatból három jelenléti év jutott. Nézem ezt a sok fürkésző szempárt, akikkel egykor zárthelyik közben néztünk így össze, és hálás vagyok, hogy egyáltalán ismerhetem őket.

 

 

Az a baj, hogy azt hittük van elég időnk, s most itt ülök és rájövök, talán sosem lesz alkalmam újra, élőben együtt nevetni velük a folyosót bezengve. Nem hittük, hogy életünk ezen szakaszát félbevágja egy veszélyhelyzet, maszkokat öltünk és távolságot tartunk egymástól. Mind azt hittük, hogy visszajövünk még. Hogy mindez csak ideiglenes. Hogy lesz még lépcsőzés a hegyre, kedd esti buli vagy szakest. Voltaképpen örülnöm kéne, hiszen vár a nagybetűs élet: elkezdhetek tanítani, dolgozni, saját életet kialakítani. Most mégis egy pillanatra megállok, és hálás szemekkel bámulok a webkamerámba, mert annyi mindent tanultam ettől a maréknyi huszonévestől. Kitartást, bajtársiasságot, emberséget és megbecsülést. Azt, hogy nem számít honnan jöttél, milyen háttérrel rendelkezel: itt egyenlőek vagyunk, hiszen mind ugyanazt szeretnénk.

 

 

 

Amikor végzős diákként megjelöltük az Eszterházy-t, mind egy épületet, egy várost, és annak hangulatát választottunk a következő diákéveinkre. Van azonban valami, amit nem mi választottunk, és ezek a szaktársaink. Mindent befolyásolhattunk, minden a mi döntésünk volt, de ők nem. Őket az élet akarta mellénk. Nem tudhatod, hogy kikkel hoz össze az egyetem, hogy milyen ember lesz majd belőlük később. Ki tudja… talán a jövő Nobel-díjasa, a jövő kutatója, vagy a majdani gyermeked osztályfőnöke ül melletted az órákon. Talán most ő pislog rád a képernyőn keresztül. Becsüld hát meg őket, mert az egyetem nem egy káprázatos épületről, vagy egy campusról szól, hanem róluk és rólad. A közös élményeitekről, a hajnali mekizésekről, a hangos robajjal koliba érkezésekről, a közös lógásokról, a nyári táborokról, a Szépasszony-völgyről. Igen, a Szépasszony-völgyről mindenképpen. Egy éve már, hogy mindebből alig jutott valami az egyetemistáknak. Eger csendben pihen minden éjjel, most nem ránk figyel. Mégis, remélem, ha egyszer ennek vége, és pár év múlva visszamegyek, boldog egyetemistákat látok majd, arcukon minden emlékem örömével. Mert ezt érdemelnénk. Jövő generációi! Éljétek meg helyettünk is ezeket az éveket, mert tőlünk elvették a befejezést.

 

Az oktató lassan elköszön, mindenki kurzora settenkedik a bezáró ikon felé. A mikrofonok bekapcsolódnak, hevesen integetünk, mintha egész órán ilyen motiváltak lettünk volna, s lassan én is kilépek. De még egy mondat elhagyja a számat: Isten veletek!

 



0
komment

Reflektor

Így telt a Kihívók hétvégéje Egerben
Az Exatlon Hungary 3.évadának Kihívói egri csapattársukat látogatták meg, az Eszterházy...
Még a patakban is angolul tanultak
Hét nyári tábort szervez idén egyetemünk, elsőként az angolul tanulni vágyókat várta az intézmény.
Arany minősítéssel ismerték el hallgatónkat
Hallgatónk, Petrovics Adrienn a X. Országos Népek Tánca-Népek Zenéje döntőjében...