Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói portálja

2022. május 18. Erik
Egyetemi élet

Irány Regensburg! - III. rész: Party, friends, rock&roll! Oh, and studying…

Galambos Zsolt | 2021. december 20. 10:14:53 | Utolsó frissítés: 1 éve
A regensburgi egyetem külföldi diákokkal foglalkozó osztálya az első hónapban nagy erővel és lelkesedéssel szervezte nekünk a programokat, melyeken a részvétel szerintem kötelező, ugyanis minden percet megért.

 

A programok java ingyenes volt, vagy csak pár eurót kellett fizetni. Az első héten körbe vezettek minket a városban, és meglátogattuk a Walhallát, hogy isteni sört ihassunk (igazából csak kávé volt, de na), majd később Bajor estet szerveztek, ahol a nemzeti ételeket és italokat lehetett fogyasztani, miközben megismerhetted a kultúrát ingyen és bérmentve. Azok számára is készültek programokkal, akik szeretnek kimozdulni, ilyen volt a három napos túra az Alpokban cirka 65 euróért, ami mindent magába foglal, a felszerelés kivételével. Sajnos ezen a programon nem vettem részt, mert amíg otthon készültem a külföldi utamra, sajnos nem számoltam azzal, hogy a havas hegyekbe kiránduljak és fa kunyhóban aludjak, viszont tanuljatok a hibámból és ti készüljetek erre, ha szeretnétek egy csodálatos kirándulást!


Ha attól félsz, hogy egyedül maradnál az Erasmus alatt, emiatt nem kell aggódnod, ugyanis itt nagyjából 160 diák érkezik minden félévben és az egyetem nagylelkűen összerak mindenkit egy WhatsApp csoportba, ahol könnyen megtalálhatod a te társaságod. Szórakozni szeretnél az első este? 25 ember fog visszaírni, hogy mehetünk! Kirándulni szeretnél? Erre is van ember! Film estet szerveznél? Jamie Spanyolországból már hozza is a vetítőt! A társaság lelkes, bármilyen ötleted van. Én például így ismerkedtem össze pár lánnyal, akikkel heti kétszer falat mászni jártunk, így felvéve egy új hobbit.


No de nem csak szórakozásból áll az Erasmus, 21 kreditet is teljesíteni kell! A tanárok segítőkészek. Az év elején mindegyiknek írni kell egy e-mailt, hogy kicsoda is vagy és szeretnél járni az órájukra, ők pedig olyan lelkesedéssel és sebességgel fognak válaszolni, amit még soha nem láttál! Rengeteg érdekes tantárgyat lehet felvenni. Van olyan, ahol a zombik és szellemek traumát jellemző szerepét vizsgáljuk az európai filmekben a világháborúk után. ugyanakkor tökéletes hely nyelvet tanulni is. Én itt kezdtem el életemben először németül tanulni, így A1-es szintről fejlődtem. Javaslom mindenkinek, hogy nyugodtan vegyék fel a német, mint idegen nyelv tantárgyat, ugyanis a 21-ből 9-kreditet zsebre is tehettek. A tanár lelkes és segítőkész, így nem kell amiatt aggódni, hogy nem fog menni. Viszont ami itt szokatlan lehet, az az, hogy a vizsgák február közepén kezdődnek, és akár március végéig is eltarthatnak! De ezt is meglehet oldani. Ha hamarabb haza szeretnél jönni, hogy februárban már újra itt tanulj, találtok rá a tanárokkal közösen megoldást.


Ugyanakkor, sajnos nincs 2021-es Erasmus Covid nélkül… Az első másfél hónap után bezártak a szórakozó helyek, és létszámkorlátozásokkal lehettek csak rendezvények, így több rendezvényt nem is nagyon szerveztek nekünk. Maszk kellett minden zárt térben, illetve vagy igazolvány vagy papír arról, hogy egyszer már felgyógyultál Covidból. Ezen felül még kérhettek negatív tesztet is helyenként. De az Erasmust nem állíthatja meg egy világjárvány. A külföldi diákokkal foglalkozó iroda, Mikulás alkalmából ajándék osztást szervezett, az egyetem adventi kvízt, ahol laptopot lehetett nyerni, a diákok a kollégiumokban adtak társaságot egymásnak, illetve napközben sportolni, kirándulni, éttermekbe, plázába is lehetett menni, ha megvoltak a kellő papírok. A körülmények nem voltak a legjobbak, de mi akkor is kihoztuk a legjobbat a helyzetből.

 


Zárásul az egyik kedvenc történetemet osztanám meg. Mint említettem, egy társasággal elkezdtünk falat mászni, és kitartóan jártunk heti kétszer. Sok móka és kacagás. Ahogy közeledett a december 6 és vele együtt a Mikulás, úgy eszembe jutott, hogy „De hát a Mikulás is mászik!”, így megosztottam a kis csapatommal, hogy mi lenne ha Mikulásnak öltözve mennénk el 6-án az edzőterembe? Így is lett, bár kiderült, hogy ők azt hitték lesz valamilyen esemény ott, igazából csak az én fantáziám szüleménye volt az ötlet. Viszont nagy sikert arattunk, ahogy a városon átkeltünk beöltözve. A buszon a német kisgyerekek sutyorogtak a szüleiknek, hogy itt van a Mikulás, amitől sem mi, sem a nézelődő felnőttek nem tudták abbahagyni a mosolygást. Amire viszont nem voltam felkészülve, az az volt, hogy a teremben éppen gyerek oktatás folyik, és a 6-8 évesek oda fognak jönni hozzám. Szerencsére a csapatom többi tagja beszélt németül, és elmagyarázták nekik, hogy a Mikulás körbe járta a világot, és most Angolul tud csak beszélni, mert ott végzett az este. Miért van itt? Mert már most azért edz, hogy jövőre is vigyen nektek ajándékot!



0
komment

Reflektor

Fehér autók, zöld egyetem (Vol. 2)
Hova tovább? Még több VW? Más modellek?
Réka a tettek mezején (pincéjében)
Takács Réka "beköltözött" a bordeaux-i pincébe, egyetemi gyakorlatáról mesél nekünk blogjában.
Gellérthegyi álmok az Egyetemi Színpad előadásában
Május másodikán egyetemünk társulata, az Egyetemi Színpad EKKE megtartotta premier...