Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2020. december 05. Vilma
Hírek

„A díjazásom feladatként élem meg”

Kis Dalma Róza | 2020. november 17. 11:23:37 | Utolsó frissítés: 1 hónapja
Alföld-díjban részesült Balogh Gergő, egyetemünk Irodalomtudományi Intézetének oktatója – Kis Dalma Róza interjúja.

 

Az Alföld folyóirat szerkesztősége 1978 óta részesíti nívódíjban kiemelkedő szerzőit, így az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése. Többek között olyan nagy irodalmi alakok kapták már meg, mint Csoóri Sándor, Sütő András, Esterházy Péter, Tandori Dezső vagy épp Kányádi Sándor. Az idei Alföld-díjasok között szerepel Nádasdy Ádám és Gerevich András költők és műfordítók mellett egyetemünk oktatója, Balogh Gergő is, akit a történeti összefüggésekben és a kortárs elméletekben eligazodást segítő tanulmányaiért, valamint az olvasókat orientáló szakszerű bírálataiért részesíti elismerésben a folyóirat.

 

– Idén az Alföld-díjasok között szerepelsz. Hogyan éled meg ezt a nagyfokú elismerést?

 

 

– Letaglózó élmény egy ilyen komoly elismerésben részesülni. Mint minden díjnak, az Alföld-díjnak is az adja meg az értékét, hogy kik kapták meg korábban, milyen teljesítmény áll a díjazottak mögött. Az Alföld-díj esetében ez a lista igencsak nívós, a magyar irodalomtudomány legjobb hagyománya jut benne szóhoz. A fent felsorolt írók mellett olyan irodalomtörténészek részesültek már díjazásban, mint Kulcsár Szabó Ernő, Szirák Péter, Szegedy-Maszák Mihály, Kulcsár-Szabó Zoltán, Németh G. Béla, Fried István, Hansági Ágnes, Bengi László… A sort még nagyon hosszan lehetne folytatni. Olyan kutatók neve olvasható ebben a listában (http://alfoldonline.hu/az-alfold-dij/), akiket maximálisan tisztelek, és akiktől rendkívül sokat tanultam, akiknek a munkái befolyásolták és befolyásolják, meghatározzák az irodalomról való gondolkodásom. A díjazásom ezért alapvetően feladatként élem meg.

 

 

… az Alföldben publikálni, mint annyi pályatársnak, nekem is különleges élmény.

 

 

– Mióta publikálsz az Alföld folyóiratban?

 

 

– Az első tanulmányom és kritikám egyaránt 2014-ben jelent meg a lapban. A folyóirat szerkesztőségével fenntartott munkakapcsolatom azóta is intenzív. Ezt az Alföld Stúdióban (http://alfoldonline.hu/az-alfold-studio/), az Alföld tehetséggondozó műhelyében való részvétel csak még szorosabbá tette. A készülő tanulmányaim gyakran és szívesen adom az Alföldnek, ahogy szak- és szépirodalmi kritikákat is rendszeresen publikálok a lapban. Igyekszem évente legalább egy lírakritikát írni, figyelni a kortárs irodalomra – ezeket a szövegeket immár hagyománnyá vált, hogy az Alföldben publikálom. A mai napig izgalommal veszem kézbe, nyitom ki a lapszámokat: az Alföldben publikálni, mint annyi pályatársnak, nekem is különleges élmény.

 

 

... az irodalomról való gondolkodás számomra kiapadhatatlan izgalomforrás

 

 

– 2011-ben magyar alapszakos bölcsész tanulmányokat kezdtél az akkor még Eszterházy Károly Főiskolán, etika minorral. Ennek már közel 10 éve. Hogyan emlékszel vissza, mi hozott téged a magyar szakra? Honnan indult el az a nagyfokú irodalomszereteted, amely egészen az Alföld-díjig vezetett?

 

– Középiskolába műszaki szakközépbe jártam, eredetileg villamosmérnöknek készültem. Fel is vettek a megcélzott villamosmérnöki szakra, viszont végül nem mentem el beiratkozni, mivel addigra ráuntam a dologra, nem láttam benne kihívást, intellektuális izgalmat. A középiskola alatt kezdtem többet, igazán sokat olvasni. Kezdetben filozófiát, majd egyre több szépirodalmat. Itt éreztem először, hogy valami tartogat annyi hajtóerőt, amennyire egy életpályához szükség van: az irodalomról való gondolkodás (magyar szak) és általában a gondolkodás (etika minor) a számomra kiapadhatatlan izgalomforrásnak bizonyult.

 

 

– Magyar szakos bölcsészként nyelvészetet és irodalomtudományt is tanultál, mégis irodalom- és kultúratudomány szakos bölcsészetre specializálódtál 2014-ben az ELTE-n. Mindig is az irodalom felé húzott jobban a szíved?

 

 

– Igen, mindig is ez volt a helyzet. Habár voltak remek nyelvész oktatóim – például Eőry Vilma tanárnő, aki mindig közel tudta hozzám hozni az anyagot azáltal, hogy a nyelvészetitől alapvetően idegen gondolkodásmódomhoz igazította a magyarázatait, válaszait –, az irodalom és a kultúra történeti változatosságához, elképesztő komplexitásához képest a nyelvészet adta kereteket mindig túl zártnak éreztem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne érdekelne a nyelv kérdése: azt gondolom, hogy az irodalom tanulmányozása mindig az irodalmi nyelv tanulmányozása is kell hogy legyen. A nyelv iránt tanúsított élénk érdeklődésem éppen ezért az irodalmi nyelv működésére ügyelő elemzésekben, nyelv- és irodalomelméleti irányokban kamatoztatom.

 

 

– Jelenleg az ELTE Általános irodalom- és kultúratudomány doktori programjában veszel részt, mellette pedig alma materedbe visszatérve már 2017 szeptemberétől oktatsz az Eszterházy-n. Hogyan éled meg az oktatói szerepet? Szeretsz tanítani?

 

 

– Az oktatói szerep a számomra egyet jelent a kutatóival, a kettőt – az egyetem humboldti eszméje nyomán – elválaszthatatlannak tartom egymástól. Csak az lehet igazán jó oktató, aki folyamatosan kutat, hiszen, túl a kutatáshoz szükséges szenvedélyen, ami az oktatásba is beszüremlik, így biztosítható a tudományos naprakészség, valamint az az egyéni plusz, ami a hallgatók számára is pótolhatatlanná tehet egy-egy előadást. Bár erről ritkábban esik szó, az oktatás is rendkívül sokat tesz hozzá a kutatáshoz, például segít mélységeiben végiggondolni egyes témákat, rendszerezni és diszkurzív formába önteni a gondolatokat; hozzásegít ahhoz, sőt rákényszerít arra, hogy azt, ami a számodra érthető, mások számára is azzá tedd – ebből pedig csak profitálni lehet. A tudomány diszkurzív, és nem pedig monologikus természetű. Élvezem az egyéni tehetséggondozást, a hallgatókkal való közös munkát, szemináriumi együttgondolkodást és az előadásokat is. Motiváló látni ezt a rengeteg tehetséges embert, az elhivatottságukat, az érdeklődésüket. Szerencsésnek tartom magam, hogy az egyetemi munka részese lehetek.

 

 

– Kutatási területed többek között a magyar irodalmi modernség története, annak előzményei, költészettörténet és -elmélet. Hogyan és miként alakult ki az érdeklődésed ezen tudományterületek iránt, illetve mely területeken kutatsz még?

 

 

– A magyar irodalmi modernséggel az alapképzés óta foglalkozom, előbb Kosztolányi, később Karinthy művei lettek a számomra kiemelt jelentőségűek (a mesterképzés alatt végzett Karinthy-kutatásaim később egy tanulmánykötetben rendeztem egybe). Az ezekkel a szerzőkkel való foglalkozás elmélyítette azt a meggyőződésem, hogy a modernség kutatása nem állhat meg a 20. század határánál, lényegesen visszább kell nyúlni, amennyiben komplexebb képet szeretnénk alkotni a korszakról. És az irodalomtudományok kulturális fordulata után, annak belátásaiból kiindulva az sem árt, ha az irodalmat egy tágabb művelődés-/kultúrtörténeti korszak keretein belül értelmezzük (ennek tekintetében egyébként Karinthy írásai különösen tanulságosak voltak).

 

A disszertációs kutatómunkám, amin jelenleg is dolgozom, pontosan annak a kérdésnek a megválaszolására tesz kísérletet, hogy miként lehet az irodalmi modernség és a társadalmi modernitás viszonyait elgondolni; hogy az irodalom helye és funkciója miként értelmezhető a 19–20. századi, nagyszabású honi társadalmi átalakulási folyamatok irányából; és viszont: hogy az oktatás, a jog, a sajtó és a gazdaság társadalmi modernizációs dimenziói milyen összefüggésrendszereket rajzolnak ki az irodalom történetének perspektívájából. Ami a költészettörténetet és -elméletet illeti: úgy gondolom, hogy a költészet az irodalmi megnyilatkozás legnagyobb intenzitású, legösszetettebb formája, ami miatt a prózánál alkalmasabbnak mutatkozik olyan általános jelenségek vizsgálatára, amelyek az irodalmi nyelv működésmódjának alapjait határozzák meg. Az oktatási tapasztalatok is ezt igazolják vissza: amíg azok a hallgatók, akik otthonosabban mozognak a líraértésben, nagyobb magabiztossággal közelítenek prózai szövegekhez is, a „prózások” gyakran nem igazán tudnak mihez kezdeni a versekkel.

 

A költészet az irodalom legnagyobb kihívást magában rejtő formája, hiszen megköveteli a versnyelvnek szentelt, elmélyült figyelmet, miközben tágabb történeti-kulturális kontextusairól sem szabad megfeledkeznünk. Ekképp pedig egyszerre igényel irodalom- és kultúrtörténeti, valamint -elméleti, és ami ezektől szinte elválaszthatatlan: filozófiai felvértezettséget. Ez utóbbi érdeklődésem orientálja egy további kutatási irányom, az irodalom és a filozófia érintkezési pontjainak vizsgálatát. Tavaly publikáltam egy tanulmányt a német irodalmár-filozófus, Werner Hamacher munkásságáról, és már be van tervezve a következő ilyen jellegű írás is, amely az olasz filozófus, Giorgio Agamben irodalomról való gondolkodásáról szól majd. Tervek persze mindig vannak: a disszertáció befejezése után szeretnék egy könyvet szentelni a szerelmi költészet magyarországi történetének.

 

A díjak kiosztására a Debreceni Irodalmi Napokon, az Alföld-díjasok estjén szokott sor kerülni, ám a járványhelyzetre való tekintettel az esemény idén elmarad – tudtuk meg az Alföld folyóirat cikkéből. A személyes díjátadásra a szerkesztőség reményei szerint 2021 áprilisában kerülhet sor a Debreceni Költészeti Fesztiválon.

 

Fotó: Balogh Tibor



0
komment

Reflektor

A Tempus Közalapítvány pályázata
Külföldön tanulnál vagy kutatnál? Ismerd meg a Tempus Közalapítvány pályázati lehetőségeit!
Nyílt nap az online térben
Online szervezi meg idén egyetemünk a nyílt napját. A december 15-i programról Bíró Balázs...
Válasszunk magunknak (egyetemi) csillagot!
A Varázstornyot és Hegyesi-Hudik Margit főiskolai docenst is jelölték az Eger Csillagai díjra...