Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2017. november 23. Kelemen
MozgásTér

Megvan az első kosaras siker

Fenyves Balázs | 2017. október 30. 14:14:58 | Utolsó frissítés: 20 napja
Sokat vártunk rá, de annál édesebb az öröm az EKE-Eger-KOK-nál, mint ahogyan azon csapatainknál is, akik a hétvégén érdekeltek voltak valamelyik bajnokságban.

 

 

Pénteken kezdődött az elmúlt hétvégi sportprogram, méghozzá az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapatának aktuális bajnoki összecsapásával. Ezúttal is ott volt a lélektani teher ráadásul a fiúkon, hiszen az NB I/B-ből eltelt hat fordulóban mindezidáig nem sikerült győztesen elhagyni a parkettet. Nem úgy a MAFC II. ellen, Váczi Péter legénysége ugyanis végig vezetve szerezte meg idei első sikerét.

 

A szombat is jól sikerült, hiszen az Eszterházy KESC női kézilabdásai, és férfi vízilabdásai is remekül vették a következő akadályt. Előbbi együttes Hajdúnánáson vett rész rangadón, ahol az utolsó percig nyílt maradt az összecsapás. Döntetlen állásnál azonban jött Nyakó Rozália, aki nagy gólt tapasztva beállította a végeredményt.

 

Pólósaink a fővárosba látogattak, meglehetősen foghíjas kerettel, és az első félidő szoros csatáját követően, a folytatásban egyre inkább elléptek vendéglátójuktól, az Alfa SC-ESMTK-tól. A végére négygólos egri győzelem alakult ki, ami zsinórban a második diadaluk volt Némethy Richárdéknak.

 


 

 

 

Eredmények:

 

FÉRFI KOSÁRLABDA:

NB I/B, Zöld-csoport, 7. forduló

EKE-Eger-KOK – MAFC II. 80-75

 

NŐI KÉZILABDA:

NB I/B, kelet, 7. forduló

Hajdúnánás SK – Eszterházy KESC 27-28

 

FÉRFI VÍZILABDA:

OB I/B, B-csoport, 5. forduló

Alfa SC-ESMTK – Eszterházy KESC 6-10

 

 

Az említett mérkőzésekkel kapcsolatos bővebb tudósítások, nyilatkozatok, további eredmények, bajnokságállások az egyetem hivatalos sport oldalán, a sport.uni-eszterhazy.hu portálon találhatóak!

 

 

 

 

(FOTO: Kakuk Dániel)



Témánál maradunk

Ossz, lájkolj és szólj be!

A szerk. ajánlja

Saját Egyetemi indulónk lesz!

A The Hangover Band hatalmas meglepetéssel készül! A nagy sikerű Egergyanús című számuk után, most nekünk, a hallgatóknak is kedveskednek.

Megvan az új EHÖK elnök!

Tisztújító küldöttgyűlés keretein belül megválasztották az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökét. Az elnök bemutatta javasolt referenseit, akikről szintén szavaztak a jelenlévő tagok.

5 új, ingyenes kurzus a Virtuális Egyetemen

Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatóinak kreditértékű kurzusokat is kínálunk, amelyek egyenértékűek a jelenléti kurzusokkal.

Elegánsan ősszel is!

Bikfalvy Evelyn | 2016. október 07. 10:55:12 | Utolsó frissítés: 10 napja Vége a nyárnak és azt hihetnénk, hogy leáldozott a mini ruha és mini szoknya és jöhet vissza a farmernadrág, azonban ősszel is lehet mindenki elegáns. Sőt!

Ízek nemzetközi éjszakája

Ismét tanúi lehettünk a nemzeti konyhák csodáinak a szerda esti Global Cooking Night keretein belül. Nem is csoda, hogy az esemény a nemzetközi hallgatóink egyik kedvenc programjává nőtte ki magát az évek során.

0
komment

Reflektor

Hogyan csinálj pénzt a tudásodból? November 30-án megtudhatod!
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2017. november 30-án délután fél kettőtől...
Száz százalékos hétvége!
Három csapatunkért szoríthattunk az elmúlt napokban, de nem hiába, mindenki győztesen zárta...
Három nyerhető meccs
Szombaton kettő, vasárnap egy hazai bajnoki mérkőzésen szoríthatunk az egyetem csapatainak.