Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2018. április 26. Ervin
MozgásTér

Még mindig nincs meg az első győzelem

A Fradi és a Győr után a Fehérvár sem kímélte az Eszterházy KFSC-Globál Safe női kézilabdásait. Herczeg Béla és Hegedűs Tibor tanítványai ugyanis hazai környezetben szenvedtek 37-20-as, újabb nagyarányú vereséget.

Győzelemmel nyitottak az EKF vízilabdásai

A nyári huzavona után ismét a játéké volt a főszerep az EKF-Imola idei első bajnoki mérkőzésén. Az idén a másodosztályban induló főiskolások szombat délelőtt könnyedén győzték le az Érd-MAFC együttesét.

Női kézi: vereség a legutóbbi BL-győztestől

Méretes zakóba szaladtak bele az egri kézis lányok, az élvonalba idén feljutott Eszterházy KFSC-Globál Safe gárdája a világ talán legjobb csapatától kapott ki 24 góllal.

Az FTC után most a Győrhöz látogatnak a kézis lányok

Nincs könnyű sorsolása a női kézilabdacsapatnak, szerdán Győrben vendégszerepel a gárda. Herczeg Béla vezetőedző szerint kisebb lépésekben tudnak előre haladni, a hétvégi, Fehérvár elleni mérkőzésen szeretnének bizonyítani.

Driftverseny az egri utcákon – fotó, videó

Női győztest avattak az első egri városi driftversenyen. A Líceum és a Bazilika környékén ezrek nézhették, ahogy Szántó Nikolett áll a dobogó legtetejére.

Női kézilabda: nem lesz könnyű a bentmaradás

Nehéz szezon elé néz a főiskola Eszterházy KFSC-Globál Safe női kézilabdacsapata. Az immáron elsőosztályú együttes öt vereséggel nyitott a bajnokságban.

Vannak még kérdőjelek férfi pólósainknál

Hiába a tavalyi, bravúros OB I-es helytállás, a bennmaradás kiharcolását követően mégsem tudott elindulni a legjobbak között a nyártól EKF-Eger néven szereplő férfi vízilabdacsapatunk. A gárda trénerét, Tóth Pétert kérdeztük.

Idegenben nyert az EKF-Eger-HÉSZ

Nyáron kissé meggyengült az EKF-Eger-HÉSZ férfi kosárlabdacsapata. Ennek ellenére a bajnokság pénteki rajtján győzelemmel nyitottak a fiúk.

Reflektor

IV. Slow Film Fesztivál
Idén az Eszterházy Károly Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem közösen szervezi meg a...
Végzős fotózás
A végzős hallgatóknak május 8-9-én lesz lehetőségük részt venni a végzős fotózáson. A...
Hat között a futsal MEFOB-on!
Kettős győzelemmel jutott túl ELTE jelentette ellenfelén egyetemünk férfi futsal csapata.