Az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói portálja

2020. április 08. Dénes
Sport

Idén is a Random

Fenyves Balázs | 2019. december 05. 15:05:35 | Utolsó frissítés: 1 hónapja
Akárcsak az Angol Kupa kispályás labdarúgó pontvadászatában, a RöpLiga nevet viselő röplabda házi bajnokságban is címvédés történt.

 

 

Az őszi félév végéhez érkezve, a különböző házi bajnokságok is befejeződnek. Néhány hete az Angol Kupa kispályás labdarúgó pontvadászat után, ezen a héten a RöpLiga röplabda szezon is lezárult a Leányka úti Eszterházy-csarnokban.

 

Az idei versenyről mindenképpen meg kell említeni, hogy hat együttes adta le előzetes nevezését, ezek alapján a szervezők úgy határoztak, oda-visszavágós, körmeccses lebonyolítást választanak. Így minden gárda összesen tíz mérkőzésen vehetett részt az alapszakaszban, majd a kialakult sorrend alapján következhettek a helyosztók.

 

 

Ezekre a találkozókra az első négy helyezett társaság kvalifikálta magát, ezen belül az első kettő játszotta a döntőt, míg a harmadik, és negyedik pozícióban záró alakulat a bronzérmekért léphetett pályára. Elsőként utóbbi összecsapást láthatta a közönség, amelyen az alapszakaszban harmadik EHÖK kezdte jobban a meccset. Az első játszámában végig vezetve sikerült előnyt szerezni, de az EKE Chameleons ennek ellenére sem adta fel, és a második szettben egyenlített. A szabályok szerint, egy tizenöt pontos, mindent eldöntő játék döntött így a dobogós helyezésről, amit azonban már nem engedett ki a kezei közül az EHÖK csapata, és végül megnyerte a mérkőzést.

 

A fináléban két olyan együttes nézhetett egymással farkasszemet, amelyek egyaránt kiemelkedtek a mezőnyből. Közülük is az a Random 2.2 számított favoritnak, amely társaság az előző négy kiírást is megnyerte. Az Ott a helyeee nevet viselő gárda sem feltartott kézzel ment bele a döntőben, és bizony az első játszmában úgy tűnt, a csapat tagjai nagyon is komolyan gondolják a trónfosztást. Meglehetősen sokáig vezettek legalábbis Pavelcze Szabolcsék, de a végjáték a címvédőnek sikerült jobban. Innentől pedig nem volt pardon, a második felvonást már magabiztosan, végig vezető Random ezt a szettet is behúzta, így 2-0-ás győzelmet aratva idén is megnyerte a RöpLigát.

 

 

Az ünnepélyes eredményhirdetésben dr. habil Révész László, az Eszterházy Károly Egyetem Sporttudományi Intézetének igazgató-helyettese, valamint a két helyosztós mérkőzés játékvezetőjeként is ténykedő Hajdú Pál segédkezett az érmek, serlegek átadásában. A dobogósokon túl, idén is díjazták a bajnokság legjobb női, és férfi játékosait, így az ezüstérmes csapat kiválóságát, Kollár Zitát, valamint a bajnok kapitányát, Kővári Viktort.


 

 

Eredmények:

Mérkőzés a 3. helyért:

EHÖK - EKE Chameleons 2-1 (-20, 18-, -8)

Döntő:

Random 2.2 - Ott a helyeee 2-0 (-21, -18)

 

 

Végeredmény:

1.Random 2.2, 2. Ott a helyeee, 3. EHÖK, 4. EKE Chameleons, 5. Drink, 6. Szaggatott Nokedlik.

 

Különdíjak:

Legjobb női játékos: Kollár Zita (Ott a helyeee)

Legjobb férfi játékos: Kővári Viktor (Random 2.2)

 

 

A bajnok Random 2.2 csapatának tagjai:

Gris Judit, Nagy Orsi, Nagy Orsolya, Zsofnyák Márta, Bányai Márk, Kovács Bence, Kovács Dávid, Kővári Viktor.

 

 

 

 

 

(FOTO: Hajdú Bence)



0
komment

Reflektor

Maszkot osztottak
100 darab kézzel varrt maszkot osztott szét a Gyöngyösi Károly Róbert Campus két munkatársa...
Gyakorlat, zárótanítás
Alább olvashatóak a tanító, tanárszakos, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő...
Ébredezik a természet - FOTÓK
Most nincs lehetőségünk gyönyörködni a tavaszi Egerben, de a fotók segítségével...