Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói portálja

2022. augusztus 09. Emőd
Arcok

Film, utazás, egyetem: egy nagyvilági lány Szentpétervárról Egerben

Vojth Laura | 2022. február 25. 13:01:23 | Utolsó frissítés: 6 hónapja
Olga Kraskovskaya a Szentpétervári Állami Egyetem geourbanisztika mester szakos hallgatója, világutazó, számos filmben is szerepelt. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj segítségével egyetemünkön töltött egy szemesztert.

 

– Mesélj kicsit magadról, honnan származol, mivel foglalkozol?
– Szentpéterváron születtem, és mindig is nagyon szerettem ezt a várost. A Szentpétervári egyetemen tanulok geourbanisztikát mester szakon, és itt Magyarországon a földrajz tanszék hallgatója vagyok, és szintén mester szakon. A későbbi munkám során szeretném majd hasznosítani az egyetemen tanultakat. Számomra az utazás a legfontosabb, Magyarországon a tanulás mellett igyekeztem kihasználni a lehetőségeket, hogy minél több várost felfedezzek.

Jó volt megtapasztalni, hogy milyen az élet egy európai kisvárosban,

és szerencsére a környező országok közül is több helyre eljutottam.

 


– Milyen különbségek vannak Oroszország és Magyarország között? Kulturálisan, vagy az emberek hozzáállásában.
– Engem az lepett meg a legjobban, hogy mennyire barátságosak és segítőkészek velem az emberek. Mindenki nagyon közvetlen, sokszor beszélgettem az utcán is ismeretlenekkel. Lehet azért is, mert külföldi vagyok, de nagyon pozitívak, velem legalábbis biztosan. Ami inkább kulturális különbség, hogy itt az emberek nagyon udvariasak. Például, ha valaki véletlenül nekem jött, akkor rögtön bocsánatot kért. Az oktatási rendszerben is vannak eltérések, meglepő például, hogy a magyar fiatalok mennyire jól ismerik a történelmüket, és mennyire racionálisak is ezzel kapcsolatban. Oroszországban viszont, a diákok a saját történelmükről, többnyire csak a szép és dicsőséges dolgokat tanítják.


– Miért döntöttél úgy, hogy Magyarországon fogsz tanulni? Mit gondolsz Egerről?
– Nem az Erasmus kapcsán jutottam el ide, hanem Stipendium Hungaricum ösztöndíj segítségével. Kerestem a lehetőségeket, hogy élettapasztalatot szerezzek és a tanulmányaim kapcsán is belekóstoljak valami újdonságba. Már korábbról ismertem Budapestet, úgyhogy megörültem és ott szerettem volna tanulni, de sajnos ott nem indult mesterszak… felmerült Debrecen, Szeged, de a képek alapján Eger fogott meg igazán.

Úgy tűnt, mintha egy meseváros lenne.

Végül választhattam, hogy Szeged vagy Eger, mert ide is oda is felvettek, de utóbbira esett a voksom, és egy percre se bántam meg. Minden szempontból úgy éreztem, hogy engem itt várták, hogy fontos vagyok, és ez az elejétől kezdve így volt, úgyhogy nagyon jó érzéseim vannak. Kollégiumban élek, de erre is, illetve a városra is már azt mondom, hogy hazamegyek.

 


– Sokaknak valószínűleg ismeretlen lehet, mi is pontosan a szak, amin tanulsz, a geourbanisztika?
– Gyakorlatilag városrendezést jelent, például, hogy hova tervezzünk bicikliutat, épületeket. Szeretnék külföldön élni, kicsit úgy érzem, hogy Oroszországban nem biztos, hogy még van az a perspektíva, hogy lennének olyan lehetőségeim, mint külföldön. Szeretek új kultúrákat megismerni, világot látni. És Európa sokkal előrébb jár ebben a tudományágban.


– Magyarországon milyen városokban jártál? Melyik fogott meg leginkább?
– Nagyon sok helyen voltam, Győr, Sopron, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Miskolc. Szeretek túrázni, Magyarországon jártam a Pilisben és Csobánkán, illetve Visegrádon és Vácon is. Csodálatos helyek vannak itt, mindegyik nagyon különböző, más és más.

 


– Fiatal korod óta már rengeteg helyen jártál, mesélnél kicsit ezekről az utazásokról?
– Körülbelül 13-14 éves koromban lett egy álmom, mégpedig az, hogy el szeretnék jutni Szingapúrba. Már én sem emlékszem pontosan, hogy miért fogalmazódott meg ez bennem, valószínűleg olvashattam róla. A szüleim soha nem szerettek utazni, így a családdal sem voltunk sosem. Akkor még nem tudtam, hogy fog ez az álom valóra válni, tudtam, hogy kell majd hozzá pénz, illetve megfelelő szervezés. Viszont nagyon hamar, 15 évesen ez valóra vált, méghozzá a 3 évvel idősebb nővérem segítségével, és ez nyitotta fel a szemem, hogy milyen különleges és sokszínű a világ. Innentől kezdve éreztem azt, hogy muszáj többet látnom a világból. Ekkoriban Dél-Kelet Ázsia érdekelt legjobban, nagyon távol állt mindentől, amiben én felnőttem, nagyon egzotikus volt. Európa sokkal később került közel hozzám, csak 5 évvel ezelőtt, 19 éves korom körül kezdtem el itt is utazni.


– Milyen egy táskával elindulni egy idegen országba?
– Ha messzire megyek, egy távolabbi országba, akkor azt igen részletesen meg kell tervezni. Kambodzsába és Nepálba csak úgy nem mentem el, hanem mindennek utánanéztem és megszerveztem. Viszont az utazásban pont a spontaneitást szeretem nagyon, ezért amit csak lehet, nem tervezek meg előre, hanem sodródok az árral. Akkor kapok igazi benyomásokat, amikor a helyektől és emberektől függően alakulnak különböző programok. Anyagilag amennyire lehet, igyekszem gazdaságos megoldásokat választani, amin lehet, azon spórolok, de amit szeretnék megvalósítani az férjen bele, és azt mindenképp véghezviszem. Összességében az egyszerű utazást szeretem,

igazi hátizsákos turista vagyok.

Sokszor a hátizsákban viszek magammal egy sátort, és így biztonságban érzem magam, hogy a „házam” a hátamon van. Autóstoppal is volt már, hogy utaztam, a legemlékezetesebb az volt, mikor Minszkből elmentem Disneyland-be. Ez ad egyfajta szabadságérzetet, hogy nem tudod, holnap hol fogsz lesátorozni. Nagyon szeretek a helyi emberekkel beszélgetni, mert rajtuk keresztül lehet legjobban megismerni egy kultúrát.

 


– Mi volt a legmeghatározóbb élményed az utazásaid során?
– Napnyugta a Mount Everestnél. Az valami elképesztő volt! Az alaptáborig mentem fel, és ez az élmény életem végéig el fog kísérni. Alapvetően a hegyek, az ég, a természet az, amit imádok, korábban ezeket csak könyvekben láttam… feledhetetlen élmény ezeket valójában is megtapasztalni.

Egyszer találkoztam egy medvével, a legveszélyesebb helyzetben, mikor a bocsaival volt együtt,

Norvégia mellett, a Tundrán. Rájöttem, hogy már nincs értelme menekülni, kb. 15 méterre voltak tőlünk, lefotóztam őket, és szépen elsétáltunk egymás mellett. Éreztük a szagukat, ez volt a szerencsénk, hogy a szél a mi irányunkba volt.

 


– Nagyon sok filmben is szerepeltél már, többen főszereplő voltál. Hogyan kerültél ilyen filmes közegbe?
– Úgy gondolom, hogy mint sok más gyerek, én is nagyon szerettem volna színésznő lenni. Tíz éves koromtól, egészen 18 éves koromig tanultam egy művészeti iskolában, ami egy színész tanoda szerűség volt, és innentől kezdtem el castingokra járni. Olyan tárgyakat tanultunk, mintha a színiakadémia lett volna, például színháztörténetetet, meg más szakmai tárgyakat, beszédtechnikát, mozgást és hasonlókat. Az első nagy lehetőség az volt, mikor kiválasztottak egy nagyon jó film főszerepére, ez Oroszországban is elég népszerű volt. Egy négy részes történelmi filmről van szó, Szentpétervár blokádjáról szól, a címe Márta vonala. Nagyon érdekes világ volt ez, mentünk különböző forgatási helyszínekre, különböző helyeken laktunk. Több híres emberrel találkoztam, akiktől sokat tanultam. Szerettem volna, nemcsak a művészetekkel, hanem a tudománnyal is foglalkozni, ezért is jelentkeztem az egyetemre.

 


– Hogy néz ki belülről egy forgatás? Milyen érzés volt szerepelni a filmekben?
– Úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas stáb dolgozik egy ilyen forgatáson, mondjuk egy 50 fős csapat, ahol mindenkinek meg van a saját feladata, valaki csak a hangosítással vagy a fényekkel foglalkozik. Vannak ilyen vagonszerű fülkék, és megvan, hogy itt vannak a kosztümök, a másikban a sminkesek. Sosem lehet tudni, hogy másnap a film melyik részét fogjuk forgatni, lehet, egyik nap az elejéről veszünk egy jelenetet, másik nap a végéről.


– Akkor ez olyan volt neked, mint egy megvalósult álom?
– Igen, természetesen nagyon jó érzés volt.

Tizenkét filmben játszottam, úgy éreztem, hogy ezt az álmot megvalósítottam,

tehát jöhet a következő, ezt úgy lezártam magamban.

 


– Melyik szerep állt hozzád legközelebb?
– Pont ez az említett első, mert ez éppen a koromnak megfelelő volt, mivel egy kamaszlányt játszottam és ugye az is voltam, úgyhogy magamat tudtam benne adni.


– Biztos nem sok szabadidőd van, de ha nem utazol, akkor miket szeretsz csinálni? Van más különlegesebb hobbid?
– Pont ez a baj, hogy kevés az időm, de sok a hobbim. Nagyon szeretek rajzolni, könyvet írni, festeni, imádok fotózni, nagyon szeretem a zenét, zongorán és gitáron tudok játszani. Mindent szeretek, ami építészet, városrendezés, archeológia. Nem tudom, hogy jó-e egyáltalán, ha ennyi minden a szenvedélyem.

 


– Végezetül áruld el kérlek, mit gondolsz az egri egyetemről!
– Nagyon barátságos és kellemes a légkör, jó a viszony a hallgatókkal. Mindenféle programok vannak, koncertek, és ha jönnek a barátaim, akkor nagyon

büszkén mutatom meg az egyetemet, a főépület elképesztő!

Az embernek tanulni is jobb kedve van ilyen csodás környezetben. A tanárokon is látszik, hogy szeretik a munkájukat, a szakterületüket és mindent megtesznek azért, hogy ezt átadják a diákoknak. És nagyon örülök annak, hogy volt lehetőségem személyesen, „offline” tanulni, bejárhattam órákra. Az is jó volt, hogy nem csak a szakomhoz kapcsolódó tárgyakat választhattam, hanem másmilyeneket is, úgyhogy én teljes mértékben ajánlom mindenkinek!



0
komment

Reflektor

Találkozó: 45 év után újra a Líceumban
Különleges találkozót tartottak a 45 esztendeje az intézményünkben matematika-kémia szakon...
Kiemelt Arany minősítést szerzett hallgatónk Siófokon
Május utolsó hétvégéjén, Siófokon rendezték meg a XII. Országos Népek Tánca-Népek...
Egy brazil lány, aki Egerben igyekszik megvalósítani álmait
Rochane Moura Fé, röviden Roxy jelenleg zenekultúra szakon tanul egyetemünkön. Egyenesen...