Sziasztok, halihó, üdv mindenkinek!
Megint szuper két hetem volt! Ebben segíthetett az is (sőt, leginkább ez lehetett az oka), hogy az elmúlt héten szünetünk volt és az azt megelőzőn is akadt három délutánom, amikor nem volt órám. A vizsgaidőszak után (hiába kaptunk már meg egy következő adag feladatot) ez a kis szabadidő nagyon jól tud esni. Próbáltam hát kihasználni minél jobban.
Jutott idő hosszú kávézásokra, sétákra, néhány bulira is. (Egyik este a spanyol srácok összedobtak egy kis hidegtálat a borok mellé... hát nem mondom, tudnak élni ezek a népek is.)
A telet meghazudtolóan szép idő volt egy-egy nap, így ezt is kiélvezhettük és próbáltunk a szabadban tölteni minél több időt. Ezzel a mindennapi szuper hangulattal feltöltődve láttam meg, hogy az erasmusos WhatsApp csoportba érkezett egy üzenet egy délutáni piknikről: „Aki akar csatlakozzon, szeretettel várjuk”. Ugyan senkit nem ismerek onnan, úgy voltam vele: minek ezen aggódni? Fogtam hát magam és elmentem, hogy új emberekkel találkozzam. Azt hiszem, nem meglepetés: cseppet sem bántam meg! Szuper beszélgetéseim voltak, elképesztően jófej emberekkel találkoztam. (Mivel már rég nem kaptatok tőlem „nemzetiségfelsorolást”, íme, csak néhány példa: volt a pikniken cseh, német, brazil, indiai, japán, orosz, görög, francia, amerikai, osztrák és lengyel fiatal is.)
Eltelt hát február második hétvégéje, megérkezett a szünet hete, amire új terveim voltak. Nagyjából tíz napja ugyanis meghívást kaptam Strasbourgba, kicsit távolabbi rokonokhoz. Megjegyzem, fogalmam sem volt arról, hogy ott élnek, illetve nem is találkoztam még velük szinte soha. („Szinte”, mert talán babaként láthattak, de annyian vagyunk a családban, hogy ezt még ők sem tudták biztosan megmondani.)
Szerdán volt egy interjúm egy borászatnál a gyakorlathoz (francia nyelven!!) ezért csak ezután tudtam elindulni a rokonokhoz. (Erről most csak annyit, hogy bízom a sikerben.) Mivel pénzem ugye annyi, amennyi, nem az idő nyert, hanem az anyagiak, így busszal vágtam neki az útnak. Szerdán 23.55-kor „kilőttem” Bordeaux-ból, 8.10-kor leszálltam Párizsban. Kihasználva az átszállásra szánt időt és egy szerencsés egybeesést: egy egri ismerősömmel megreggeliztem, majd folytattam az utat 10.25-kor, hogy 17.00-ra Strasbourgban legyek. Tudom, az időpontok abszolút nem fontosak, de így érezhető, milyen „rövidke” kis utam volt. Mégis megérte!
Megérkeztem, már nagyon vártak rám és egyenesen hazamentünk. Lepakoltam, beszélgettünk kicsit, ki vagyok, hogy is vannak a rokoni szálak, majd elsétáltunk megnézni az Európa Tanács, az Európai Parlament épülete felé (ha már egy köpésre volt onnan a ház).
Másnap a kötelező biatlon-nézés után ráját (igen ráját!) ebédeltünk. Előételnek kis articsóka, a rája után természetesen sajt és desszert… szóval arany életem volt ilyen téren is. Nem is állt meg itt a móka, mert bementünk délután a belvárosba, ahol személyes (és hát ugye magyar nyelvű) idegenvezetést kaptam, fontos információkkal, pontos adatokkal és személyes történetekkel fűszerezve. Körbesétáltuk az egész belvárost, a katedrálisban megnéztük a legerősebb embert, aki (bal hátulról a második) oszlop tövében tartja a katedrálist, illetve a szószéken a hűséges kutyust, aki a mai napig ott gubbaszt. (Igen, ezek mini szobrok.)
Bejártuk a Petite-France nevezetű városrészt, ami szintén csodálatos volt a gerendás, színes házakkal. Ezek az épületek felfelé szélesedtek, ezzel a trükkel érték el azt, hogy a házak az alapterület növelése nélkül legyenek nagyobbak.
Hazaérkezés után – vacsorára - egy helyi, hagyományos étel volt soron, a Tarte Flambée, avagy Flammekueche, ami olyasmi, mint egy pizza, vagy lepény: tejfölös, hagymás, szalonnás csoda! Miután ezzel jól belaktunk, éjszakába nyúlóan elemeztük a magyar nyelv szépségeit és beszélgettünk családi történetekről.
A szombati, záró napon reggeltől kezdve készültünk a család érkezésére, mert nagy szülinapozás volt tervben. Ketten elmentünk sajtért és tortáért (az is egy csoda volt: Paris-Brest) majd hazaérve segítettünk a végső simításokban, terítés, stb. Aztán már jöttek is nagy számban a népek, mosolyogva özönlöttek be a lakásba, angolul, franciául, magyarul felváltva beszélve. Nos, én ekkor 100%-ig otthon éreztem magam. Az ebédet követően sajnos útra kellett kelnem, így ez a pár nap inkább családlátogatással telt, mint egyéb élményekkel, de egyáltalán nem bántam meg, sőt, imádtam minden percét!
Ezzel most el is köszönök, remélem legközelebb is ilyen lelkesen, élményekkel teli szívvel jelentkezem majd. Addig is vigyázzatok magatokra és élvezzétek ki a farsang utolsó napjait!
Csók mindenkinek: Réka
